2016. május 15., vasárnap

A Bagolyvár / Owl's Nest

Ezt a kerti kuckót két évvel ezelőtt építettük a kert hátsó sarkában, a gyerekeknek kialakított sarokban. Azóta is a legkedvesebb helyünk, ha kimegyünk a kertbe, az az első, hogy már nyitjuk is a Bagolyvárat.
A következő képeken látható, milyen volt, mikor elkészült. Azóta még alakítgattuk, kapott egy szilárd burkolatú kis teraszt és ehhez tartozó kis virágoskertet, könyvespolcot és egy szép ágytakarót. Új formájában is megmutatom majd idén nyáron.
Semmiképp sem szerettem volna olyan faházat, amit kifejezetten gyerekeknek gyártanak, és egy felnőtt csak négykézláb tud bemenni. :)
Ezért választottuk ezt az egyszerű, kerti fészernek való, készen kapható kalyibát. Minden van benne, ami kell, rajzolósarok, kiskonyha, kényelmes ágy. Az ágy alatt két kihúzható tároló a kinti játékoknak. Albert rajzaival, lámpásokkal, függönnyel díszítettük és itt kapott helyet az a baglyos magasságmérő, amin évről-évre követjük, mennyit nőnek a gyerekek.
Ha esetleg van helyetek és kedvet kaptatok egy hasonlóhoz, jön a nyári szünet, érdemes belevágni! Nálunk a beton alaptól az utolsó szög beütéséig mindet a férjem készített. <3































12 megjegyzés:

  1. ♥ Meseszép! ♥
    Beköltözhetnék? Csak annyi időre, amíg kialszom magam. No meg befejeznék néhány megkezdett horgolást. ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azon tűnődöm, akkor én miért vagyok ilyen álmos? :DD
      Ööö...talán, mert rövid az ágy...vagy, mert nincs rajta ablak egy kis bezárkózós kézimunkázáshoz....janem!!
      Mindig tele van kölkökkel! :D

      Törlés
    2. Már nincs olyan rövid ágy, amin ne tudnék elaludni. ;-) Tegnap este fél tizenegykor végre lezuhantam a kanapéra, beburkolóztam egy meleg takaróba, kortyoltam egyet a kakaómból, fogtam a horgolótű... és megszólalt Vilmos. :-)

      Törlés
  2. Csuda klassz hely lehet ez bagolyvár! Igazi kuckó! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy bizony, ezért néha elég nagy benne a népsűrűség. :))

      Törlés
  3. Milyen festékkel lehet átfesteni ezeket az (IKEA) lámpákat? És mekkora ecsettel, hogy az üveg része megússza? Nekem is van egy piros, egy fekete, mert hát olyat lehetett venni ugye...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bea,
      Ezek nem ikeás lámpások, sokkal kisebbek, a Kik-ből vannak. De két évvel ezelőtt vettem..
      Viszont újított az Ikea olyat, amire gondolsz, én is vettem pár hete, van szép kék és rózsaszín! (Plusz fehér, fekete, ezüst, 995 Ft.)
      Ha át szeretnéd festeni, akkor mindenképp le kell precízen ragasztani az üvegeket, mert minden ecset összekeni. Én fémet még csak Hammerite-tal festettem...

      Törlés
  4. Óriási szerencse ám, hogy egy ilyen ötletekkel teli nőszemélynek ilyen ezermester férje van! De tudom, hogy tudod. :)
    Kíváncsian várom a fejlesztéseket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencse vagy sem, én szerencsésnek érzem magam, már csak azért is, mert Ő is szerencsésnek érzi magát. :))))
      Na, majd mutatom, megvan már minden fejlesztés tavaly óta, csak a fejlesztő lusta volt fotózni. :))

      Törlés