2017. december 10., vasárnap

A kilencedik születésnap / 9th Birthday



Albert többször szóvá tette már, milyen szerencsés a húga, hogy nyáron született és neki a kertben lehet a szülinapja. :)
Mikor már javában ügyeskedtem és titkolóztam Albi mostani dekorációjával, ismét megemlítette, hogy milyen jó lenne egy kinti szülinap.
Tartottunk már télen kerti partit, nem is egyszer, de azért nem tudtam nem emlékeztetni rá, hogy ez nehezített pálya, mert megfagyunk. :)) 
Erre csak kuncogott, hogy miért, terítettem már a Kerti lakban télapóváró vacsorára vagy karácsonyra is....
Igaz-igaz, nem is volt szükség több győzködésre.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a kert végében álló házikót jól befűtöttem, és oda kuckóztunk be ünnepelni és köszönteni. Kint jó hideg és hóesés, mert nagy szerencsénkre múlt vasárnap épp a születése napján havazott, így a kert is nagyon hangulatos és szép lett a köszöntésre. 

Kihordtam a gyertyákat, az ajándékokat, levest, főételt, mindenből a kedvence készült.

Idén a leghőbb vágya egy távirányítós Macrobot volt, és mivel szeret minden robotos dolgot, ebben a témában dekoráltam, egy kis csillagos, világos, üde télies kiegészítéssel. Kapott társas robotos játékot, és robotos könyvet is.   Varrtam terítőt, szalvétát, nyomtattam, vágtam, ragasztottam, sütöttem, csomagoltam. Amíg délelőtt mikulásvonatoztak Papával  el is készültem mindennel ebédre. Ahogy nálunk lenni szokott, a másik gyerkőc is kapott egy apróságot a tesó szülinapján. 
Különösen nagy sikere volt a kulccsal húzható régimódi lépegetős lemezrobotoknak, és a csokibonbonoknak, amiket szilikonformában öntöttem.

Imádta minden részletét és az az igazság, hogy Albinál hálásabb közönséget el sem tudok képzelni, mert olyan nagy átéléssel tud örülni mindennek! Nem csak a "gyerekes" dolgoknak, de értékel minden más finom, szép kiegészítést is, az ajándékait pedig nagyon megbecsüli, óvja.  Minden évben agyonölelget, hogy ez volt élete legjobb szülinapja. :D

9 éves nagyfiú.....<3
























34 megjegyzés:


  1. Csodaszép lett a dekoráció; finoman elegáns,
    egyúttal kedves is.
    A gyerekek pedig nőnek!
    Mi is köszöntjük Albertet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nőnek bizony, túl gyorsan is! Köszönjük Kati!

      Törlés
  2. Nagyon boldog szülinapot Albi! :) Nagyot nőttél, ahogyan a képek alapján követem a szülinapjaitokat! Legyél mindig vidám és boldog Alízzal és a Szüleiddel együtt!

    Csodálatos minden, olyan lélegzetelállítós, mint szokott lenni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves vagy, jólesik a követés, szívesen látunk mindig! :)

      Törlés
  3. Tyűamindenit! Mint minden szülinapi bejegyzésedkor, most is azt mondom, hogy elképesztő vagy! Fantasztikus ez a hangulat is. :)
    Utólagosan is Isten éltesse Albertet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Feltétlenül átadom!
      Köszönjük Adri! :)

      Törlés
  4. Utólag is Isten éltesse a kis ünnepeltet! - aki már jól megnőtt :) Hihetetlen, hogy megy az idő! Gyönyörűek a gyermekeitek! - és az anyukájuk is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, én nem, csak ők! :)))
      Te bizony régóta ismered, követed őket, tényleg hihetetlen, mennyire nőnek! :))

      Törlés
  5. Kedves Modeszta! Minden szépet és jót kívánok Albertnak.Legyen vidám és nagyon boldog gyermek évei a családdal.Tényleg hamar nőnek,azt vesszük észre, hogy milyen gyorsan véget ér az iskolás korszak.Sajnos én már tudom.De a szép emlékek megmaradnak.Szép a dekoráció,mint mindig.Tetszik,hogy Albi ingje is passzol(lehet véletlen),de jó.Üdv:Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ing nem annyira véletlen, de szereti, úgyhogy sima ügy volt, szívesen felvette. :))) Igen, sok emléket kell "gyártani", az mindenkinek fontos lesz később! Köszönjük a kedves köszöntést!

      Törlés
  6. Thanks for sharing such great information, I highly appreciate your hard-working skills which are quite beneficial for me. advanced-systemcare-pro-crack

    VálaszTörlés
  7. https://modaodaradosti.blogspot.com/2014/11/share-in-style-shoes-stilska-usklaenost.html

    VálaszTörlés
  8. This article is so innovative and well constructed I got lot of information from this post. Keep writing related to the topics on your site

    VálaszTörlés
  9. https://moda-naszym-swiatem.blogspot.com/2014/12/co-dostaam-na-urodziny-17122014r.html?showComment=1623751000831#c3459721641063677202

    VálaszTörlés
  10. Thanks for sharing such great information, I highly appreciate your hard-working skills which are quite beneficial for me. Folder Lock Crack

    VálaszTörlés
  11. Excellent post. I was checking constantly this blog and I am impressed!
    Very helpful information specifically the last part �� I care for such info a lot.
    I was looking for this particular information for a long time.
    Thank you and best of luck.
    aiseesoft registration code
    duplicate cleaner license key
    deskscapes free download full version
    gihosoft free iphone recovery download
    total av antivirus crack latest
    Crack Like

    VálaszTörlés
  12. Where you see as the way in to your item for Microsoft Office 2010 relies upon how you got the Microsoft Office. It very well may be an approved seller, another PC running suit, a computerized duplicate of the Microsoft site, a free update. It confirms that the text of the program is real. The departure of an item for Microsoft Office 2010 as a rule implies that the product is pointless once it introduces, so you ought to be exceptionally cautious with regards to your key and have it safely with you. Ought to be reestablished. Any other way, you can not reuse your office on the off chance that you reinstall it. You can even get the Microsoft Office 2010 Serial key and utilize the microsoft office 2010 free download with product key


    VálaszTörlés
  13. Wow, this is a fantastic blog layout! How long are they allowed to remain in their current state?
    Have you ever kept a blog of your own? You made it simple to blog.
    Everything about your website is fantastic, not to mention the content.
    kaspersky rescue disk crack keygen
    duplicate photos fixer pro crack
    clean master pro crack

    VálaszTörlés
  14. What the? I know this is a theme, but I was wondering if you know where I can find the captcha plugin for my comment form?
    I use the same blogging platform as yours and I have it
    are you struggling to find it? Thank you!
    videopad video editor crack
    microsoft project crack
    wat fix crack
    webstorm crack

    VálaszTörlés
  15. On the Internet, I was happy to discover this installation.
    It was a wonderful read and I owe it to you at least once.
    It touched my interest a little and you kindly kept it.
    Become a fan of a new article on your site
    anytrans crack
    driver booster pro crack
    graphpad prism crack
    igi 2 download

    VálaszTörlés
  16. I am very impressed with your post because this post is very beneficial for me and provide a new knowledge to me.
    FIFA 22 Crack
    diskdigger crack

    VálaszTörlés
  17. I like this article. I was searching over search engines and found your blog and it really helps thank you very much…
    audials one platinum and record music. audials one platinum all the online services for music, audiobooks, movies and tv shows. Also you can convert formats to fit any device. audials one platinum integrated with Youtube and MySpace allow users to search the video and audio from the internet. audials one platinum can search the video and audio through the criteria such as song title, author name, artist name, allbum, category. audials one platinum

    VálaszTörlés
  18. Thanks for writing this excellent article for us.
    I have gained good stuff from this website.
    I am looking forward to your next article.
    Not only that, but I am happy to share this post with my friends. Keep it up.

    reimage pc repair crack
    reimage pc repair crack
    reimage pc repair crack
    reimage pc repair crack
    reimage pc repair crack
    reimage pc repair crack
    reimage pc repair crack
    reimage pc repair crack
    reimage pc repair crack

    VálaszTörlés
  19. Excellent post! We will be linking to this great post on our site. Keep up the good writing.This is one of the best posts in the world I am very happy to you share this post was very impressive for the people.
    Generation Zero Crack
    easy file renamer crack
    hollow knight crack

    VálaszTörlés
  20. Here at Karanpccrack, you will get all your favourite software. Our site has a collection of useful software. That will help for your, Visite here and get all your favourite and useful software free.
    karanpccrack
    Folder Lock Crack

    VálaszTörlés
  21. I am very thankful for the effort put on by you, to help us, Thank you so much for the post it is very helpful, keep posting such type of Article.
    Radmin Crack
    4ucrack

    VálaszTörlés