2015. április 25., szombat

A mi konyhakertünk / Our Vegetable Garden



Nem túl nagy túra bejárni a veteményesünket. Az egész konyhakertünk úgy 24 m2. 
De így is van munka vele bőven. 
Minden elismerésem a nagy konyhakertek gondozóinak, nem is értem, nagyapám hogy tudott olyan szép rendben tartani egy olyan hatalmas kertet még idős korában is...


A mi kis konyhakertünkben az idei újdonság, hogy a férjem emelt ágyásokat eszkábált.
A faanyagot egy baráti családtól kaptuk, akik újabbra cserélték a kerítésüket, és valamiért ránk gondoltak, hátha szeretnénk kezdeni a deszkákkal valamit. Nagyon helyesen gondolták. :)
Ahogy látszik, még tölteni kell földdel, és a vágott éleket is le kell festeni, vagy lehet, hogy hagyom kicsit összeérni a színeket.
Íme a bejárat:


Persze nem vártam meg, hogy földet varázsoljunk az ágyásokba, a borsót már elvetettük. 
Kis jelölőt is kaptak a sorok. A gyerekek miatt, én azért tudom, hol vannak. :)


Mivel nem is fér be minden az ágyásokba, a paradicsomkatonák kis ládákban sorakoznak.


Ők egyelőre még védett helyen, a teraszon.
Nekem eddig bevált a cserepes paradicsom termesztés.


A bontott téglából - szintén Papa által - emelt fűszeres ágyásokban is beindult az élet.


Lesz ribizli és tiszta cserép bőven. :)


És további munkák..ez a kapa túl fog élni mindannyiunkat.


 Az izgő-mozgó, forgó, kolompoló félelmetes madárijesztő a veteményes közepén.


 Most már szeder is lesz a kerti lak falára futtatva. Ma ültettük.
 És lesz szőlő, bor ugyan nem, de hordó az kellett. :)


A kis üvegházunk tavaszi rendben.


És a saláta terveim a nyári vacsorákhoz.
Nagy öröm a konyhakert, megér egy kis derékfájást!


14 megjegyzés:

  1. A virágos asztalterítő is milyen szép!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó ötlet a deszkák újrahasznosítása! :o))) A madárijesztő pedig irtó cuki!!!!
    A paradicsom cserépben nevelése is nagyon tetszik! Mekkora a cserép mérete?

    VálaszTörlés
  3. Hatalmas munka, tényleg, de gyönyörűen alakul!
    Sok erőt hozzá! :)

    VálaszTörlés
  4. Nálunk is a szomszéd kerítésdeszkáiból vannak a magaságyak. :-) A kolompoló madárijesztőt irigylem nagyon, most ilyet fogok vadászni majd... ;-)
    És az üvegházad! <3 Nekünk is nagy álmunk, de egyelőre mások a prioritások. :-)
    Mindenesetre gratulálok, csodaszép minden Nálatok! :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És nálunk a legtöbb dolog akciós. Az üvegház Ausztriából szintén és a kolompoló is onnan, az pl. 1 Euro volt.
      Köszönjük Betti! <3

      Törlés
  5. Kb. ekkora az én kertem is és ezzel sem bírok. Fogalmam nincs, a nagyszüleim hogy bírtak azokkal a hatalmas kertekkel!
    Jó ötlet a cserepes paradicsom! És mindig viszed a nap után, hogy szépen érjen? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit szoktatom a kintléthez, aztán végleges helyre kerül a paradicsom. :)
      Nagyapám slag nélkül gondozta a kertet, a kútról, bádog kannákból öntözte.
      Olyanokból, amit én üresen is alig bírok el. :))

      Törlés
  6. Jól sikerül emelt ágyások lettek! :) Nagyszüleim mindig azt mondják, hogy a veteményest sokkal egyszerűbb ápolni, gondozni mint egy díszkertet és viszonylag rövid idő alatt sikereket ér el benne az ember. Papókám mondta, hogy a veteményest csak felásni kell,aztán vetegetni, kapálni, gazolni, locsolni, majd learatni a termést. "csak"... :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én nagyszüleim sem bonyolították a dolgokat. Csinálták, amit kellett, és éltek szépen. :)

      Törlés